SporteseményekSporthírek

Ördi bácsi jelentése a felkészülési időszakról – Fiú 2009

Egyesületünk utánpótlás edzőjét, Nagy Mátét, azaz „Ördi bácsit” faggattuk kicsit a nyári felkészülésről. Máté az edzői gárda egyik fiatal tagja, aki kora ellenére már több éves  vízilabda és kondiedzői rutinnal rendelkezik, és az idén belekóstol a lány szakágba is. Alábbi írásunkban egyelőre csak a srácok nyári felkészülését boncolgatja, de a lányokra is ki fogunk térni később, ne aggódjanak kedves szurkolóink!

Ördi bácsit kértük egy beszámoló összeállítására, amit a legminimálisabb kozmetikázás mellett olvashatnak alább:

Gyerek III 2021 nyári felkészülése

A csapattal június közepén ért véget az előző szezon, itt tartottunk két hét pihenőt, ahol pihentünk aktívan és passzívan is. Aktív pihenésként voltunk focizni és kosarazni, ahol mindenki jól érezte magát, kicsit kikapcsolódtak a srácok.

A két hét pihenő utáni hetekben a technikai fejlesztésekre helyeztük a hangsúlyt. Többnyire labdás, ügyességi feladatokat csináltunk, ezenkívül a labdanélküli mozgásokat fejlesztettük. Nagyon sok olyan hasznos feladat van amire szezon közben nincs elég idő vagy energia, ezekre ebben az időszakban nagyobb hangsúlyt tudunk fektetni, ilyen képességek a labdás ügyesség, a reakció idő, stb. Ennek az időszaknak fontos feladata még, hogy ne szokjon el a test a sportolástól, ne essen vissza a vérkeringés színvonala, ezért állóképességi stílus úszásokat is tartottunk, nem olyan intenzitással és nem olyan mennyiséggel mint szezon közben, csak annyit hogy felpörgessük a vérkeringést az egész testben.

Augusztus első hetében kezdtük meg az alapozást, sajnos nagyon kis létszámban, heti 4 úszó, 4 szárazföldi és 4 labdás edzésen vettek részt a srácok. A hangsúly az állóképességen, a lövő mozdulat és lövő erő fejlesztésén és a passzok tökéletesítésén volt a vízben, a szárazföldön törzset, lábakat és vállakat erősítettünk saját testsúlyos gyakorlatokkal. Ezt folytattuk a második héten is, majd 2 tornán vettünk részt, Sopronban és Mezőtúron.

2009-es csapat Mezőtúron Forrás: turifullankkupa.hu

Sopron

Sopron csapatával játszottuk az első mérkőzést, ahol álmosan kezdtünk, illetve meglepett minket, hogy az ellenfél készült a játékunkból és jó védőket állítottak a betörő embereinkre. Pár percre összeszedte magát a csapat, sikerült megszerezni a vezetést, majd a kétgólos előny annyira megnyugtatott minket, hogy nem fordítottunk elég figyelmet a védekezésre, ez döntő hibának bizonyult, amit sikerült kihasználnia az ellenfélnek, így végül vereséget szenvedtünk.

Második mérkőzésünket Kanizsával játszottuk, akik méretben és életkorban is kisebbek voltak nálunk ennek ellenére a játékunk lassú volt, de könnyen szereztünk így is győzelmet.

Az első napi eredményekkel a torna középházába kerültünk, ahol Tatabányával játszottunk először. Sajnos a centerüket nem tudtuk megfogni, ő a mi legnagyobb játékosunknál is sokkal erősebb és nagyobb volt, egymaga 13 gólt szerzett a 16 tatabányai találatból. Az előző nappal ellentétben sokkal pörgősebb és agresszívabb játékot tudtunk mutatni. Második meccsünk a Kaposvár ellen volt, akikkel két éve első hivatalos meccsünkön 28-0 vereséget szenvedtünk, most 16-3ra kaptunk ki. Így a torna 6. helyét szereztük meg.

Egy nap pihenő után indultunk Mezőtúrra ahol egy kis medencében, Baby bajnokság szabályaival ( futó óra, nincs támadó idő, nincs kiállítási idő) játszottunk. Először a Sopronnal, egy sokkal színvonalasabb meccsen kaptunk ki mint 3 nappal korábban, az eredmény 5-4. Fura volt a pálya kis mérete a srácoknak, nem hagytunk elég helyet a helyzet kialakításokra. Második nap az első mérkőzésünk a Balatonfűzfővel játszottuk ahol sikerült majdnem a félidőig szorosan tartani a mérkőzést, amihez a kulcs a torna legjobb játékosán bemutatott védekezésünk volt. A délutáni mérkőzésen a Hódmezővásárhellyel játszottunk ahol cserepadunknak szántam a nagyobb szerepet, így sikerült elérnünk a 22-3as győzelmet. Harmadik napon két szoros mérkőzésünk következett a helyi Invictus és a Vác csapatai ellen, mindkét akadályt sikerrel vettük. Utolsó nap fáradtan ugrottunk vízbe az Aquaworm ellen, itt sajnos egygólos vereséget szenvedtünk, nagyon szép védekezésünk ellenére, ezzel lecsúsztunk a dobogóról és negyedik helyen végeztünk.

Vélemény, hozzászólás?